Smink evolúció

A legszebb smink egy nő számára a szenvedély.
De a kozmetikumokat sokkal könnyebb megvásárolni.
-Yves Saint-Laurent-

Az én életemben volt már rengeteg „smink korszak”! Az egész már akkor elkezdődött, amikor anyukám, de sokkal inkább nagymamám sminkszereit csodáltam kislányként és alig vártam, hogy titokban kipróbálhassam! És most ugyanezt csinálja a kislányom, aki kapva kap az alkalmon, ha valamit véletlen elől hagyok…

Egyébként mióta világ a világ sminkelünk. Természetesen más korokban, mást és mást jelentett, mást fejeztek ki vele az emberek. De egy dolog mindig igaz volt: az ember fiatalabbnak, szebbnek, vagy éppen fontosabbnak, magasabb rangúnak akart látszani, mint a többi!

Kamasz koromban én például egészen biztosan azért festettem magam, hogy idősebbnek tűnjek, mint amennyi voltam… Ez nyilván nem jött össze és sokkal inkább olyan hatást értem el, mint egy kislány, akire ráborult egy festékes vödör, de szerencsére ez a korszak nem tartott sokáig! – ez volt az én őskorom, amikor másokat és persze magamat leginkább, arról akartam meggyőzni, hogy a társadalomnak fontosabb és rangosabb tagja vagyok, mint az a 12 éves kislány, akinek kinézek!

Utána volt egy időszak, amikor egyszerűen csak lázadtam a sminkemmel, de talán a polgárpukkasztás még találóbb kifejezés. Ebben az időszakban nagyon színes ruhákat hordtam, mind a 10 körmömet más színűre lakkoztam, nyaklánc helyett olyan láncot visletem, amivel most a kutyánk van kikötve, ha vendég érkezik, és természetesen rettenetesen élénk sminket használtam. Ha narancssárga felső volt rajtam, akkor narancssárga volt a szemhéjam, ha türkiz póló jutott aznapra, akkor a festék is türkiz volt rajtam és így tovább, és így tovább. A lényeg az volt, hogy jó feltűnő legyen! De azt már én magam sem tudom, hogy mi volt ennek az egésznek az értelme…

Mikor már ki feltűnősködtem magam, kora húszas éveim legelején jött egy újabb korszak, a természetes szépség időszaka! Na, ez nálam annyira természetesre sikerült, hogy egyáltalán SEMMI, de tényleg SEMMI sminket nem hordtam SOHA! Konkrétan kihajítottam a kukába az akkori alapozómat, púderemet, szemhéjpalettámat… de még a körömlakkjaimat is! Az volt a jelmondatom, hogy a külső nem számít, és akinek tetszem, annak tetszem így is! JA! PERSZE! Meg, ahogy én azt elképzeltem! Én sosem tartottam magam egy csúnya lánynak, szerencsére nem igazán volt problémám soha önmagammal (legalább is, ami nem tetszik, azon tudok változtatni), de azért egy jó smink… KELL! – és ezt az időszakot nyugodtan nevezhetjük a személyes sötét középkoromnak, mert nagyjából pont annyira tartottam ördögtől valónak a kozmetikai szereket, mint az átlagember a középkor egy bizonyos szakaszában.

Igazából már nem is emlékszem, hogy mi volt az, vagy mik voltak azok, amik rátereltek arra az útra, amit ma is képviselek… De valahogy eljutottam odáig, hogy rendszeresen sminkelem magam, de mindig az alkalomnak megfelelően. A fő célom, hogy az apró hibákat elfedjem és az előnyös vonásaimat kiemeljem. A mai napig rendszeresen kísérletezgetek, kipróbálok új trendeket és igyekszem megtartani azt, ami jó és gyorsan elfelejteni azt, ami katasztrofálisan sikerült. Nyilván én sem sminkelem magam minden nap – bár a BB krémemet annyira imádom(!!!) azt azért még akkor is magamra kenem, ha nem megyek sehova – de amikor elmegyek itthonról, legyen az ok munka, ügyintézés, szórakozás, bármi; legalább egy öt perces alap sminket feldobok az arcomra. – így szerencsére én is elértem a felvilágosult újkorba, ahol már mindenkinek elérhető és teljesen elterjedtek a sminkszerek és mindenki arra használja, hogy a legtöbbet kihozza önmagából.

Nagyjából így fest az én smink evolúcióm, bár a történelemhez képest nem elég komplex, mert én pl. sosem akartam sápadtabbnak tűnni, hogy ne nézzenek földet kapáló parasztnak, vagy sivatagban robotoló rabszolgának, de ennek a legfőbb oka, hogy eleve olyan sápadt vagyok… ha ezen a bőrszínen még világosítok, akkor többen elmenekülnek a városból, az országból, mert azt hiszik, hogy támadnak a sétáló halottak.

Viszont még így – egy kicsit kevesebb állomással is, mint a történelemben – én nagyon szerettem a saját fejlődésemet. Amikor benne voltam, mindig nagyon élveztem az éppen aktuális korszakot és természetesen szentül meg voltam győződve, hogy én csinálom jól. Végül is egyszer élünk! Próbálkozzunk és hibázzunk, abból lesznek eredmények!